Négy hónappal a műtét után a frissen beültetett hajszálak tökéletesen beleolvadtak a frizurámba, azaz jelenleg csak és kizárólag tapintással lehet megállapítani azt, hogy hol húzódik az a vonal, mely a régi hajszálaim és az újak között található. Ennek oka az, hogy a tarkóm környékéről „átcsoportosított” graftok jóval erősebbek voltak a fejtetőmön találhatóakhoz képest, így azokból meglehetősen erős szálak sarjadtak. Igen ám, de a beavatkozás után pár hónappal ijedten konstatáltam azt, hogy a sűrű graft-mezőből kinőtt ékességek apránként elkezdtek hullani.
Természetesen aggodalmam az egekbe szökött, így gyorsan konzultációs időpontot kértem a HAIRHUNGARY egyik orvosától. A vizit után megkönnyebbülve léphettem ki a klinikáról, hiszen részletes tájékoztatást kaphattam a regenerálódás teljes folyamatáról. Sajnos kevesen tudják – mindaddig én sem tudtam – hogy ezeknek a hajszálaknak egy része a műtét után pár hónappal kihullanak, de a hajhagymák amolyan téli álmot szunnyadva időznek tovább a fejbőr alatt, és a 6 – 12 hónap után megújult erővel indulnak növekedésnek, hogy ők is az egységes frizura részét képezhessék.
Jelenleg én már a hajhullási fázison túlestem (nem vesztettem túl sok katonát), továbbra is számolom a hónapokat, és örömmel veszem a kezembe a fésűt! :)
Aki esetleg habozna belevágni a beavatkozásba, ne tegye, mert ez egy amolyan önbizalom növelő lélek-rehabilitációs folyamat része, melynek hatására kívül-belül ujjá születhet az ember!
Hát „hajrá”! :)
Utolsó kommentek