Közel egy hónappal a beavatkozás után a műtétből származó hegeknek minden nyoma maradéktalanul eltűnt, és a kis hajszálak is gyors növekedésnek indultak, ezzel beleolvadva a már meglévő frizurámba. Természetesen az első régiómban (homlok fölötti rész, ahol nálam a beültetésre szükség volt) direkt megnövesztettem egy kicsikét a hajamat, hogy azok valamelyest rálógva az új hajszálakra leplezzék az új jövevényeket. Legnagyobb meglepetésemre egyetlen be nem avatott személynek sem tűntek fel a rajtam talán csak alig látható változások - melynek természetesen nagyon örültem. Nyilván egy ilyen attrakciót is abba a kategóriába sorolnék, melyet az ember nem ver nagydobra, amennyiben nem muszáj.
Természetesen izgatottan számolom a heteket, hiszen a végleges eredmény eléréséhez összesen 8-12 hónapra van szükség. Összességében, mindössze egyetlen kellemetlenséget tudnék megemlíteni mindeddig a beavatkozással kapcsolatosan, miszerint a donor terület gyógyulása bizony gyakran párosult viszkető érzéssel. Néha alig bírtam megállni azt, hogy jó alaposan meg ne vakarjam a frissen regenerálódott területet, de mostanra már hála Istennek ez is a múlté! :)
Ismét köszönöm a HairHungary-nak azt, hogy a régi testbe friss lélek költözhetett a beavatkozásnak köszönhetően! :)
Utolsó kommentek