Közvetlenül a műtét után a klinikán dolgozó doktornő részletesen tájékoztatott arról, hogy mire is kell majd a távozásom után számítanom, illetve mire kell majd különös figyelmet fordítanom az elkövetkező napok során...

Hazaérkezésem után a szűk család minden tagja megcsodálta a beavatkozás eredményét, és legnagyobb meglepetésemre a mindig aggódó szüleim arcára ezúttal nem a rémület ült ki, hanem a megnyugvás. Természetesen ez volt az első alkalom arra, hogy én is igazán nyugodt körülmények között végre üdvözölhessem a tükör előtt, a frissen beültetett jövevényeket.

A látvány csodálatos volt, mely már akkor teljesen más karaktert kölcsönzött a korábbi énemnek! Lefekvés előtt az előírásoknak megfelelően bepermeteztem egy csodaszérummal az ominózus területet, majd nyugovóra hajtottam a fejemet. Másnap reggel pihenten és izgatottan siettem ismét a tükörhöz, hogy normál fényviszonyok között is szemügyre vehessem az új frizurámat. Az eredménnyel másnap is tökéletesen elégedett voltam, így vidáman vágtam neki a napi teendőim elvégzésének.

Amit a beavatkozás utáni időszakról tudni kell még, hogy az első egy hét során óránként kell nedvesíteni a fejbőrt a gyorsabb regeneráció érdekében a korábban említett folyadékkal (kivéve este), antibiotikumot kell szedni az esetleges fertőzések megelőzése érdekében, valamint a frissen beültetett területhez semmi sem érhet hozzá!

Nos ezek tudatában igyekeztem kíméletes munkát végezni otthon, hiszen a társadalmi élet megkezdéséhez legalább 7-8 napra volt szükség, mert addig még csak víz sem érhette a területet. A beavatkozás utáni napok során semmilyen fájdalmam nem volt, egyedül a tarkómnál éreztem néha viszkető érzést, de ez természetes volt, mivel onnan ültették át előre a kitermelt graftokat. A sok lidokainos injekció lassacskán elkezdett "leereszkedni", mely kissé furcsa duzzanatokat okozott az arcomon. Eleinte a homlokomon jelent meg egy kisebb pukliszerűség (itt gyűlt össze a beinjekciózott érzéstelenítő), majd az egyre lejjebb kúszott. A leglátványosabb talán az volt, mikor az orrnyergemet érte el a duzzanat, hiszen ennek köszönhetően igazi avatár avanzsálódott belőlem. A 3. nap eltelte után a folyadék felszívódott és arcom újra visszanyerte régi formáját.

   

Az 1 hetes kontrollon készült fényképek

Összességében a várttal ellentétben semmilyen fájdalmam nem volt a regenerálódási időszak alatt, és az egyedüli kellemetlenséget is csak a tarkóm viszketése okozta, no meg a kényelmetlen alvópozíció - mert hanyatt fekve kellett aludnom annak érdekében, hogy a hajhagymákat semmilyen nyomás ne érhesse.